# Búsuló juhász
[Magyar Nemzeti Galéria](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=institution&instnr=88)
Leltári szám szerint: SZO_3338
Leírás
Izsó Miklós művészetében a magyar nemzeti jellegzetességeket igyekezett ötvözni a szobrászat klasszikus, nemzetközi formanyelvével, amely akkoriban a 19. század közepén még mindig az ókori görög és római szobrászaton alapult. Izsó első jelentős műve a Münchenből hazaküldött Búsuló juhász volt, amely a magyar paraszt az irodalomban is gyakran előforduló nyugodt alakját örökítette meg, amely az antik szobrászat jól ismert figuráihoz hasonlóan időtlen. A bal könyökével botjára támaszkodó juhász az antik szobrok jellegzetes tartásához igazodva, úgynevezett kontraposztban áll, azaz a testsúlyát az egyik lábára helyezi. Ennyiben tehát a figura antikos – a részletek azonban a magyar nép tárgyi kultúrájából származnak. A juhász alakját Izsó, aki a Kecskemét környéki pusztákon tanulmányozta a pásztoréletet, eredeti népviseletbe öltözött, élő modell után mintázta. A mívesen faragott apró részletek, így a ruha redőzete, a jobb oldalon lévő dohányzacskó, a növényzet megjelenítése a szobrász magas szintű technikai tudásáról tanúskodnak.
Anyag/ Technika
Márvány /
Méretek
95 × 39 × 34 cm
___
- Készítés ...
- ki: [Izsó Miklós (1831 – 1875)](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=85265)
- mikor: 1862
## Kulcsszavak
- [szobor](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=48614)
___
Rekord frissítve: 2021-01-17 04:03:42
[CC BY-NC-SA @ Magyar Nemzeti Galéria](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://bu.hu.museum-digital.org/data/hu-bu/images/import_88/201610/10200240955.jpg